Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés. Megyünk az úton, ami adatott, és néha megesik, hogy az ember lánya egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordul be. Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna ha... Meg kell keresni a helyes utat, és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk. És mi a cél? Hogy megvalósítsuk önmagunkat.
Talán ezen az úton kéne nekünk most elindulni…
Már több mint egy órája fel-alá kocsikáztunk. Nem tudtuk, hogy hova is menjünk.

- Ismerős vagy valami családtag? – kérdeztem, s fejemet az ablaküvegnek támasztottam.
- Miranda… azt sem tudom, hogy hol vagyunk. – vakarta meg a fejét. Kezével erősen szorította a kormányt. Nem tudtuk, hogy most mi következhet. De elég kellemes látvány volt Justint alsógatyában vezetni.
- Christian nincs otthon? – kiáltottam fel. Így az éjszaka közepén, hogy ilyen „gyorsan” eszembe jutott valami jó ötlet, csodának nevezhető.
- Beadles? Úristen. Tényleg. – nézett rám nagy szemekkel, majd tekintetét gyorsan az útra szegezte. – Istennő vagy. – bökte ki, majd gyorsan megfordult az üres utcában az autóval.
- Úgy gondolod? – kérdeztem kacér hangon.
- Persze. – kacsintott rám. Felnevettem. Hány köszönömöt kell elmondanom valakinek, hogy összehozott a sors egy ilyen fiúval? Aki mindent megtesz értem. Ha én nem lennék nem veszett volna össze az anyjával. Mondjuk… nem. Nem miattam vesztek össze. Önbizalom. Hm..
Egy óra kocsikázás után Justin egy feljáróra hajtott fel.
- Itt vagyunk. – bökött a bejárati ajtóra. Nem akartam kiszállni az utóból.
- De anyukája? Apukája? Caitlin?! – mikor kimondtam a Caitlin nevet az egész testemen átfutott a libabőr. Féltékeny lettem. Tudom, hogy nincs mire, de ami a múltban történt, arra emlékszik az ember…
- Caitlin már évek óta nem lakik itthon. Christian meg … milyen nap is van? – nézett rám, majd kicsatolta a biztonsági övét.
- Csütörtök. – vágtam rá.
- Apja nem velük lakik, anyukája meg ilyenkor mindig az öregek otthonában segít. Szerintem délig vagy tíz óráig ott lesz.  – hadonászott a kezével.

- De Justin. Nézd meg, fél négy van. Este van. – szomorodtam el. – Szívesen alszok én az autóban is. – mosolyogtam Jussra.
- Szerinted alsógatyában nem fogok megfagyni? – nevette el magát. – Az üzemanyag meg pár óra kocsikázás után kifogyna. – húzta száját.
- Jó menjük be. De csak akkor, ha tényleg csak Christian van bent. – nem hiszem, hogy Justin családjának vagy az én családomnak jó lenne, ha minden egyes magazinon mi feszítsünk hiányos öltözetünkkel.
- Nyugi Miranda. – puszilta meg a homlokomat. – Menjünk. – kivette a kocsi kulcsot, majd én is kiszálltam. Justin lezárta az autót.
- Menjünk, mert szétfagyok. – böktem fejemmel az ajtó felé. Jus bekopogott. Fél percig nem jött semmi válasz. Akkor megyünk és alszunk az autóban. Nem nagy dolog.
Végignéztem magamon. Elég vicces látvány lehettem. Főleg egy alsógatyás Justin Bieber mellett.
De az egyik szobában valaki felkapcsolta a villanyt.
- Ó, hála az égnek. – raktam össze a kezét Justin.
- Remélem Christian lesz az. – fontam össze a kezemet. Lassan kattant a zár, majd kinyílt az ajtó.

- Annyira tudtam, hogy ti lesztek azok! – örvendezett Christian. Úristen! Olyan jó volt már látni. Sokat hallottam róla, meséltek róla. Kicsit hasonlít Justinra, így megjelenés alapján, csak sokkal fiatalabb változatban.
- Ez meg mi? – kérdezte Chris, és a bokszerre mutatott.
- Majd elmesélem anyám kiborulását. – forgatta szemeit. – Bemehetünk? Még mielőtt valami szemét meglát, és lefényképez.
- Persze, gyertek. – nevetett fel, majd bezárta az ajtót.
- Kint van a csomagtartóban a nadrágom, meg Miranda cucca is. Behoznád? – dobta oda Justin Christiannak a kocsi kulcsot.
- Persze, rögtön jövök. – röhögött hangosan.
- Justin. – ültem le mellé a kanapéra. Gyönyörű, nagy lakásuk van a Beadles családnak. – Hova megyünk holnap? – néztem rá szomorúan.
- Majd meglátod. Meglepetés. – kacsintott rám, majd szorosan magához ölelt. Az emeletről hangos lépteket hallottunk. Ki az isten ez?! Megrémültem. Még jobban odabújtam Justinhoz. Olyan kellemes illata volt. Próbáltam nem foglalkozni a hangokkal.
- Ez meg ki?! – súgta oda nekem Biebs.
- Neked az lenne a dolgod, hogy megvédd életed értelmét. – dobtam neki egy műmosolyt.

Egyre hangosabban hallottuk a lépteket. A lépcső fokai recsegtek.
- Justin?! – hallottunk egy lány hangot.
- Caitlin?- rémültet fedeztem fel Justin hangjában. Ne. Nee. Ez nem igaz. Egészen elöntött a féltékenység. Ahogy Justin Caitlinre nézett. Ahogy egymásra néztek. Borzasztó gyomorgörcsöt okozott. Nem tudtam feldolgozni.  Ilyen gyorsan. Az meg még szörnyűbb, hogy Justin egy szál alsógatyában ült a kanapén. Ahj, tényleg olyan rohadt jó ötleteid vannak Miranda Shay!