-Gyerekek, feküdjetek már le az isten szerelmére! – szólt dühösen Pattie a szomszéd szobából.
- Hangulatromboló. – dünnyögte Jus, majd bebújt az ágyába.
- Mi van mostanában anyukáddal? Egyszerűen ... nem ismerek rá.
- Nem tudom. Borzasztóan megváltozott. Lehet, hogy Jeremy miatt. Vagy Usher van a dologba. Vagy megint valami új pasi. – forgatta szemeit.
- Tessék? Usher? Pasik? Jeremy…? – néztem rá elkerekedett szemekkel. – most komolyan ennyire megváltozott az anyja ?!
- Pasik… igen. Az elmúlt két év alatt, mióta nem beszéltünk, te nem olvastál újságot? – nevetett fel halkan.
- Öhm, de olvastam. Láttam a cikkeket Pattieról, de nem gondoltam komolyan egy percig sem. Tudod milyenek az újságírók. – forgattam szemeimet.

- De igazak voltak. Ha harmincnál több pasival nem kavart, akkor egyel sem. – mondtam szomorúan. – De ne beszéljünk erről. Komolyan kezdem úgy érezni, hogy le kell már tagadnom a saját anyámat. Hihetetlen. – pár másodpercig lecsukta szemeit, majd újra kinyitotta. Érezted már úgy, hogy amikor belenézel, valaki szemébe látod az egész életét? Félelmetes mégis érdekes érzés egyben. Pontosan ezt éreztem. Csillogó gesztenyebarna szemeivel nem tudta takarni a múltját.

- Gyere már. – nyafogott Justin.
- Elférünk mi itt? – néztem rá mosolyogva, és az egyágyas ágyára.
- Majd jól mellém bújsz. – nézett rám ördögi mosollyal. Tudta, hogy ez a gyengém. Ha rám mosolyog, Azzal a mosolyával. – Vaaagy… rám fekszel. Nekem mind a kettő verzió bejön. Tiéd a választás. – kacsintott rám.
- Ahj, mekkora egy kőbunkó vagy istenem. – nevettem fel, majd elkezdtem ütni egy párnával.

- Jó, Miranda! Oké. – kiáltozott s kibújt a takaró alól. – Majd én alszok a földön. – akkor elkezdem a hadjáratomat a húzzuk-ameddig-csak-tudjuk-az-agyát címmel.
- Rendben van. – néztem rá kiskutyaszemekkel.
- Miranda… Hadd, feküdjek melléd. – nyöszörgött édesen.
- Nem. – válaszoltam „hűvösséget” tettetve.
- De. – hadarta gyorsan.
- Akkor én kinn alszok a… fürdőkádba. – húzogattam szemöldökömet.
- De ne mááár. Ne este húzd az agyamat. – hajtotta le a fejét.
- Gyere már. Légy férfi. – kacagtam.
Ám ez a boldog hangulat nem tartott sokáig. Hirtelen kattant a zár az ajtóban, és Pattie nyitott be, full vörös fejjel.

- Hát nem meg mondtam, hogy feküdjetek, és aludjatok?!! Hogy nem lehet ezt megérteni? Nem vagytok már gyerekek! Az eszetek meg máson sem jár csak azon, hogy hogyan tudnátok minden lehetséges módon lefeküdni, bármilyen körülmények között. Komolyan ilyen felfogása van az én gyerekemnek is ?! –ordítozott s közben egész végig engem nézett. Borzasztó volt. Ennyire a terhére lennék?  Vagyis lettem volna az évek alatt?

- Anya, mi van veled? – Justin rémülten állt az anyja előtt. Láttam rajta, hogy még sohasem látta ilyennek az édesanyját.
- Ez! – mutatott rám Pattie. Olyan hatalmas megaláztatást, bosszút és tehetetlen haragot ébresztett bennem, mint eddig még soha. Justinra pillantottam. Hatalmas szemekkel nézett hol rám, hol az anyjára. A sírás fojtogatott. A torkomban hatalmas gombóc keletkezett. Pont az aláz meg, akire a másod anyámként tekintettem? Senkinek nem kíván ezt az érzést.
Ismét Justinra pillantottam. Láttam rajta, hogy iszonyat nagy dühöt érez most az anyja iránt. Láttam, hogy annyi mindent hozzá vágna most Pattie fejéhez, de minden szót magába fojt.

- Hát ezt elég egyszerű megoldani. – mosolyogtam a nőre. Tudtam, hogy ha valaki dühös, a legjobb módszer még dühösebbé tenni, ha „édesen” mosolyogsz rá. Ilyenkor az ellenfeled nem tud mit kezdeni.
- Igaza van. Nem érdemled meg sem őt – bökött rám Justin – és –hosszú csend következett. Tudtam mit akar mondani. Jus rám pillantott, bólintottam. – engem sem.

Megfogtam az aznapi sáros ruhámat, Justin pedig kikapott egy farmert és egy pólót a szekrényből. Pattie ijedten nézett ránk. Tudtuk mind a hárman, hogy innen már nincs vissza út.
Lefutottunk a lépcsőn, majd gyorsan beültünk a kocsiba.
Rajtam még mindig Justin boxere volt és az apja jeti méretű felsője, cipő nélkül. Juson pedig csak egy boxer. Így este elég hideg volt.
- Indulj.  Légy szíves. Minél távolabb innen. Csak el innen.
- Szerinted így boxerban nem túl szexuális? – nevetett kínjában.
- A csomagtartóban csak van valami. De kérlek. Menjünk innen. – kérleltem már-már könnyeimmel küszködve. Nem tudtam volna egy percnél tovább e helyen maradni.
- Jó, de ha egy paparazzi lekap, és a következő Playboy magazin hasábjain fogunk szerepelni hát legyen. De akkor legalább egy oldalon legyünk.