Néha-néha rápillantottam. Szemügyre vettem minden részletét. Tökéletes arcbőr, gesztenyebarna szemek, oké, hogy ’rip hair flip…’ de ez az új haj iszonyat jól áll neki. Felnőttesebb.
- Mit nézel? – nem nézett rám. Szemei az utat figyelték.
- Téged. – válaszoltam alig hallható hangon.
- Sáros vagyok még? – nevetett fel, majd végig simította alkaromat.
- Az nem kifejezés. – pillantottam hajára, majd hangos nevetésbe törtem ki.

A hazavezető út nem vett igénybe több mint tíz percet. Nem szóltunk egymáshoz. Élveztük a csendet. Az eső is már alábbhagyott.

- Gyere. – Justin beparkolt a házuk elé, majd leállította az ajtót. Kipattantam az autóból, majd rohantam Justin után.
- Hé! – kiáltottam utána, majd ráugrottam a hátára.
- Megvagy! – fogta meg a lábamat. Átkaroltam a nyakát. Nem érdekelt, hogy mindenhol rá volt száradva a sár.
- Ennyire kiszámítható lennék? – nevettem fel. Meg akartam ijeszteni, erre elkapja a lábamat?!
- Ismerlek. – tett fel a bejárati ajtó előtt. Még egyszer átölelt, majd kinyitotta az ajtót.
- Hol vannak? – néztem felhúzott szemekkel Justinra.
- Nem tudom… Georgie! – kiáltozott Justin. Nem jött válasz.
- Gyerekek! – szaladt elénk Pattie.
- Anya?! Te? Itthon? – lepődött meg Justin.
- Gyors voltam. –vihogott- De nem is érdekes. Will és Georgie elment. Itt volt a nagymamájuk. Már kereste őket. Az újságban látta meg őket. – húzta fel Pattie a szemöldökét.
- Jó anya, és most erre mit mondjak? – hadarta gyorsan Justin.  Hosszú csend következett. Tudtam, hogy én vagyok a hibás. Ilyenkor úgy telnek a másodpercek, mintha évek múlnának el.
- Az én hibám. Nem szabadott volna és Justin megmondta… - törtem meg a csendet.
- Késő bánat. – húzta Biebs anyja a száját. Hát nem pont erre a reakciójára számítottam.

- Valami baj van? – kérdezte meglepetten, de kissé azon a gusztustalan flegma hangomon, amit rögtön meg is bántam.
- Miranda, felmennél az emeletre? – nézett rám Pat szemrehányóan. Oké, megérdemeltem, az után a hangnemem után. De vegyük figyelembe, hogy én még csak egy gyerek vagyok… azt hiszem…
Hangosan trappoltam fel a lépcsőn. De nem tudtam rávenni magam arra, hogy belépjek a szobaajtón. Muszáj volt hallgatóznom. Bár előre sejtettem, hogy miről lesz szó…
Kinyitottam a szobaajtót, majd jó hangosan becsaptam, mintha bementem volna a szobába. De kinn maradtam, és leültem a legsötétebb zugba, ahol nem láthatnak meg, de mindent jól hallani.
- Justin… - Pattie hangja furcsa volt. Mi lett azzal a vicces, jó fej anyukával?!
- Anya?! – kérdezett vissza Jus rekedtes hangon. Éreztem, magamon, hogy sáros vagyok. Pfuj…

- Szakítanod kell Mirandával. – vágott egyből a közepébe Pattie. Jó…most jön az a rész, amikor összeesek, torkomon  akad a hatalmas tonnájú gombóc. Párszor elképzeltem már az életemet Justin nélkül. Aztán be is következett. Két kibaszott hosszú éven keresztül tűrtem, azt, hogy nem láthatom azt, akire mindennél jobban vágyok, aki nekem egyszerűen csak a levegőt jelenti, akinek a jelenléte pusztán az életben maradáshoz is elég. Hogy lenne képes elvenni ezt tőlem??!
- Anya. Most már biztos vagyok benne, hogy ma már lement 2 üveg bor ügye?! –háborodott fel Justin. – Jól tudod, hogy Ő az egyetlen aki számít is nekem valamit. Akit szeretek. Aki nekem a jövőt jelenti. Hogy lehetsz ilyen önző? – Jus fogta magát, felállt a kanapéról s felszaladt a lépcsőn.
- Kicsim. – nézett rám. – Végig hallgattad? – nézett rám bűnbánó szemekkel. Könnyes szemekkel bólogattam, majd Justin vállára fektettem a fejemet. A legrosszabb tudni azt, hogy ha Pat valamit a fejébe vesz, akkor azt véghez is viszi. Bármi is legyen az.

- Fürödjünk le. – bújtam ki az öleléséből. – Tudsz adni ruhát? – töröltem meg szemeimet. – Meg egy zsebkendő is jó lenne. – szipogtam.
- Miranda. – ölelt meg. Egyre szorosabban szorított magához. Nem tudtam annyira átérezni, minden figyelmemet lekötötte az összeállt haja a sár miatt. Kicsit vicces látványt nyújtott. Elmosolyodtam magamban.
- Tényleg menjünk fürdeni, mert úgy nézünk ki, mint aki most jött a lótrágyázás után. – nevettem fel. Bementem a fürdőszobába. – Justin! Bedobsz egy felvehető valamit? – kiabáltam ki a zuhany alól.
- Minek az? – kiabált vissza ördögi hangon.
- Justin! – kacagtam. Ez semmit sem változik… tipikus fiú. Mosolyodtam el. Majd váratlanul kattant az ajtó.
- Csak akkor adom oda, ha bemehetek hozzád. – hallottam, hogy a ruhát letette a szennyes kosár tetejére.
- Mi? Tessék? Nem hallom! – próbáltam átverni, de tudtam, hogy semmi esély rá.
- Mi? Nem hallom Miranda. Jó akkor megyek. – tudtam, hogy nem fog bejönni, annyira ismerem. Fogadni merek, hogy az ajtónak támaszkodott, keresztbe tett karokkal.

- Jó, akkor most felöltözök. Addig nyugodtan kivonulhatsz. – kiáltott ki vigyorogva. Vártam… vártam… nem ment ki. Jó, hát ha ő nem ereszt akkor majd én. Levettem a zuhanyzó tetején lévő törölközőt. Bebugyoláltam magamat, széthúztam a kabinajtót. Justin nekitámaszkodva az ajtónak, keresztbe tett karokkal.
- Annyira ismerlek. – nyomtam egy puszit az arcára. Hirtelen fel sem tűnt, hogy milyen jó illata van. És tiszta… - Megfürödtél? – nézetem rajta végig felhúzott szemöldökkel.
- Aha, a lenti zuhanyzóban. – mosolygott rám. Kacérul végigmért.
- Menj ki.
- Jó, de csak azért mert szeretlek. – nevetett. Gyorsan felkaptam magamra a nagy fekete pólót. De… nadrág nincs?! Csak egy jetiméretű póló és egy … alsógatya?!!

- Te… ezzel a pólóval meg vagyok elégedve, főleg hogy tökjó illata van, de ez az alsógatya… a legjobb esetben remélem, hogy nem az apukádé, hanem a tiéd. – kiabáltam ki a fürdőszobából.
- A póló az apáé, a másik az enyém. Nem volt még rajtam, nyugodt lehetsz. – röhögött hangosan.
Jó, nem foglalkoztam vele… a póló legalább a combom felééig ért.
- Hoppá. – nézett rajtam végig Jus elkerekedett szemekkel. – Jó így újra látni. – húzott az ágy fele. Nem volt Justinon semmi más, csak egy fekete boxer.  
Durván beindult a fantáziám…