Á T É R T É K E L Ő D Ö T T    F O G A L M A K

Arra ébredtem, hogy Justin puha ágyában fekszem. A frissen mosott paplan illata kellemes érzésekkel töltött el. A nyakamban szúró fájdalmat éreztem. Elaludtam. Nem mintha nem lenne denagyonjó dolog egy ágyban aludni Jussal, sőt ha ez az ágy, egy egyszemélyes ágy. De ez az ágy mintha azóta összébb ment volna, mióta utoljára itt voltam. Vagy csak gyorsan növünk. Elég gyorsan.
Ráhajtottam fejemet a mellkasára. Ő sem volt pizsamában. Farmer volt rajta és egy fekete póló. Pizsama… jobban örültem volna egy alsógatyának. Mondjuk én is farmerben és pólóban aludtam el…

A legjobban most talán annak örültem volna, ha megint együtt lehetnénk egy olyan szobában, ahol sem testőrök, sem családtagok nem lennének. Nem kell nekem Bahamai kilátás.  Elég lenne egy egyszerű szoba. A lényeg, hogy csak mi ketten legyünk. Ránéztem Jusra. Az első pillanattól kezdve nem tudom felfogni, hogy az hogy a francba lehet, hogy én… Miranda… Justin barátnője vagyok. Több millió lány közül engem választott ki. Engem. Egy rohadtul átlagos tinédzsert. Ha nem találkoztam volna Justinnal, talán most még együtt lennék Nathannal. Nate…  úristen. Már több éve nem is láttam.
Nem akartam tovább feküdni azon a pici helyen.  Felálltam az ágyról, majd lebattyogtam a konyhába. 

- Reggelt’ ! – köszönt Will. Egy fehér pólóban és egy fekete nadrágban ült az asztalnál. Szőkésbarna hajára rásütött a reggeli napfény.
- Reggelt’! – köszöntem vissza neki. Kivettem egy túró rudit a hűtőből és leültem a kanapéra.
- Hogy vagy? – ült mellém Will. Volt bennem egy olyan érzés, hogy most elküldeném a fenébe, de emellett valami olyan érzés is volt bennem, hogy hadd üljön le, legalább van egy ember körülöttem.
- Megvagyok.- vontam meg vállamat.
- Tegnap gyorsan elaludtál. Én meg Justin vittünk el a szobádba. – kuncogott. 

- Oh, hát köszönöm. – bámultam ki az ablakon rezzenéstelen arccal. Semmi kedvem nem volt most beszélgetni. 
- Valami baj van? – húzódott hozzám közelebb. Egyre erősebben éreztem frissen mosott hajának illatát. Szörnyen zavart, hogy pontosan ugyanolyan illata volt Justinénak. 
- Nem, semmi gond. 

- Justinnal összevesztetek? – ránéztem. Hogy gondolhat ilyet?  Főleg most… mikor minden tökéletes. Minden…
- Nem. – váltottam kedvesebb hangnemre. Hiszen nem azért fogadtuk be őket, mert én veszekedni akarok valakivel, vagy valakin muszáj kitöltenem a dühömet. Felálltam a kanapéről. Szemem sarkából láttam, hogy Will is feláll, s utánam jön. Beledobtam az üres papírt a kukába. A srác pedig egy kisüveg kólát vett ki a hűtőből. Learakta a pultra majd felém fordult.
- Még nem is mondtam, hogy köszönöm, hogy itt lakhatunk egy ideig. Ma elmegyek és keresek valami jól fizető állást. – csillant fel szeme.
-  Remélem sikerült. – mosolyodtam el, majd nekidőlten a hűtőnek.  Will egyre közelebb lépkedett hozzám. Már muszáj volt arrébb mennem, mert nem éreztem ezt helyesnek.
- Szép lány vagy. – mosolyodott el. Mind a két kezét a hűtőnek támasztotta, úgy hogy én nem tudtam menekülni. Pedig már kezdett nagyon zavaró lenni ez az egész. Hallottam, hogy egyre gyorsabban szedi a levegőt, én pedig próbáltam minék jobban elfordítani a fejemet.

- Will engedj el. – suttogtam. Ajkai egyre csak közeledtek felém. – Will! – mondtam hangosabban.
- Ti meg mi az istent csináltok? – szaladt le Justin a lépcsőn. Szemén látszódott, hogy teljesen meg van döbbenve. 
- Justin. . . – daodogtam. – Én nem csináltam semmit. – néztem mélyen a szemébe.
- Ha neked az semmi, hogy a hűtőnél préselitek össze magatok, akkor úgy gondolom nagyon sok értelme van annak, hogy befogadtuk őket! Azt hittétek, hogy még alszok, addig ti majd itt szépen elcsámcsogtok egymás szájában?! Bizalom… Mit neked bizalom?! – nézett mélyen a szemembe. Justin tekintete összeszűkült, és ha ölni lehetett volna vele, Will már rég halott lenne.
Nem szólaltam meg. Nem akartam még jobban kihozni a sodrából. Csak álltam egy helyben megszeppenve. Nemrég még tökéletes volt minden. Minden rendben volt. Minden a helyén volt. Most meg elszúrtam az egészet. Az egészet…

- Justin! Én voltam… sajnálom. De… - hebegte Will.
- Nem érdekel. Mikorra visszajövök, Miranda ne legyél itt.– Justin fogta magát és kirohant az ajtón. Will felment a szobájába.
Nagyon jó! Szuper. Felentem Justin szobájába.

 

Ledőltem az ágyra s magamra húztam a takarót.
Mi az hogy nem akar már engem itt látni? Engem…  Mikor nem is csaltam meg. Hiszen őt szeretem az egész világon a legjobban. Tudom, hogy nem kellek, hogy nincs szüksége már rám... 

Tökéletesen tisztában vagyok vele. Ha a dolgok másként alakultak volna, ha megtalálnám a helyem az életben, minden másképp volna. Tényleg egészen másképp. Nem az én hibám, hogy nem találom a helyem az életben. Hiányzott a neszezése, ahogyan a ruhái között kutat. Hiányzott a lába hidege az enyémen, amikor bebújik az ágyba. Hiányzott a haja illata, a szuszogása,hogy nem tudtam hozzáérni, meg a szék hátára dobott nedves törölközője. Telítődtem a vele töltött nappal, de ettől csak még jobban hiányzott. Akkor itt mindennek vége