-Dorina? Szija Miranda vagyok. – szólok bele a telefonba kedves hangon.
- Szijaaa! – de feldobott lett hirtelen. Mosolygok, és belekezdek mondandómba.
- Eljönnél velem ma vásárolni?  
- Úristeen! Perszee! – nevet fel aranyosan.
- Oké. Szóval én nem ismerem Budapestet, szóval itt vagyunk most a St. George Hotelben, szóval eltudnál ide jönni?
- Rohanok. – elmosolyodok magamban. – Tíz perc és ott vagyok! Szia.
- Okés, szija. – letettem a telefont, és bementem a szobába. – Justin, elmegyek Dorinával vásárolni. – egy szürke csőnadrágban, és fekete, mintás rövidujjúban állt előttem. Elképesztő látvány volt…

- Rendben. – kacagott. Közel jött hozzám, és magához szorítottam. Fejét vállamba rejtette. Mélyen beszívtam édes illatát. Szívem hevesen kezdett kalapálni. Hogyan lehet valaki ennyire tökéletes…? Mélybarna szemek, édes ajakak, hihetetlen frizura. És ez mind egy személyben. És engem szeret. És ez hihetetlen. 
- Mind gondolkozol? – néz rám kedvesen, miután elengedett.
- Rajtad. – éreztem, hogy elpirulok.
- Én meg rajtad. – mosolyog, majd édesen, lágy hangon felnevet. Annyira szeretem mikor nevet. Nem bírnék e nélkül élni.
- És mit gondolsz rólam? – megfogom pólóját, és magamhoz húzom. Kacéran néz rám. El tudnék ájulni, ha nem kapaszkodnék belé. Arcát kémlelem. Minden egyes milimétere tökéletes. Minden porcikája. Érzem meleg leheletét, forró közelségét. Teljesen felcsigáz.
- Észveszejtőenszexi-állatibombázó-különleges-gyönyörűszép-angyaliangonosz-csakazenyém. És még egy csomó dolgot kihagytam. – úgy érzem lábam összecsuklik, és csak rá koncentrálok. Arcunkat csak pár milliméter választja el. Húzom az agyát. Nem csókolom meg. – Naaa! Csak egy csókot. – megrázom a fejemet, és gonoszan mosolygok rá.
- Mennem kell. – odalépek bőröndömhöz, előveszem a fehér táskámat, és beledobálom a hitelkártyámat, telefonomat, iPhone-t. – Majd jövök. – odalépek,és megadom amire vágyik. Vagyis.. egy puszit nyomok az orrára. 
- Kérem ami az enyém! – felnevetek, majd érzékien megcsókolom. Már nem is akarok sehova menni. Csak vele lenni. 
- Sietek. – mondom, s még utoljára megölelem, majd lesietek a hotel elé. Nagy szemekkel bámulok magam elé. Rengeteg paparazzis volt ott. Megpillantottam Dorinát, és gyorsan odasiettem hozzá.

- Mi történt itt? Ügye nem bántottak ezek a szemetek? – hadartam gyorsan, és siettem el vele. Mindegy hogy hova, csak távol innen.
- Persze, nincs semmi bajom. – mosolyog, majd megigazítja lila pólóját.
- Akkor rendben. – megigazítom táskámat. –Miújság? – nézek rá vidáman.
- Hm. Azon kívül, hogy Miranda Shay-el beszélek, és ezért holnap minden honlapon fent leszek, semmi különös. – felnevettem, majd elmosolyodtam. Ennyire „híres”lennék?
- Ez aranyos. – mosolyogtam rá. – Hova megyünk?- kérdeztem izgatottan.
- Az Arénába. – kacsint rám. – Nézd! – mutat egy nagy épületre. – Ott van! – elmosolyodok, és tovább lépdelünk.

****

- Nézd ezt a szoknyáát! – mutat csillogó szemekkel egy kockás szoknyára. 
- Ez tényleg aranyos. – nevetek fel. – De én inkább rávetem magam az Abbey Dawn-os cuccokra! – majd átviharoztam a szemben lévő boltba. Dorina is jött mögöttem kezében a szoknyával.  – Ez az én világom. – csillogott fel a szemem, mikor megláttam egy  hosszú ujjú mintás, kapucnis felsőt. – Azt hiszem ideköltözök. – hallottam amint Dorina hangosan felnevet.
- Veled tartok!
- Eeez! – mutattam egy rózsaszín szoknyára. Karomban körülbelül vagy tíz ruha lógott. Kifizettem, majd elmentünk fagyizni az egyik közeli kávézóba. – Ez a törzshelyed? – mosolygok rá. 
-  Igen, Alízzal mindig idejárunk. – nevet fel, majd rendel mindkettőnknek egy Piña colada-t. De rég ittam már…
- Mirandaaa! – huppan le mellém Alíz.
- Szijaaa! Hát te? – mosolygok rá, majd megölelem. 
- Épp erre jártam. – bólintok, s elé tolom az italom. – Hm. Köszi, imádom. 
- De nekem mennem kell. – pattantam fel, s kezembe vettem a csomagomat. – Ma még találkozunk? – épp itták a koktélt, de bólintottak. Adták két-két puszit, és gyorsan szaladtam a szálloda felé.

****

- Véégre! Alig vártam, hogy haza gyere! – ugrott Justin a nyakamba. Szorosan magához húzott, s a nyakamat csókolgatta. Nem tudnék szebbet elképzelni most…
- Ennyire szeretsz? – kérdeztem tőle kacéran.
- Hm. Nem is tudod mennyire! – megvillantotta rosszfiús mosolyát. – Béna vagyok a szerelemhez. – suttogta lehajtott fejjel.
- Mi? Ezt hogy érted?
- Nem tudom. Nem érzed? – néz rám kétségbeesett arccal. Megrázom fejem, s értetlenül meredek rá. – Nem hiszed, hogy túlságos túlhajszoljuk magunkat? – összeráncolt homlokkal ránézek.
- Miket hordasz itt össze? 
- Csak mond, hogy szeretsz. – mered maga elé. Nem néz a szemembe.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, és még ezerszer elmondom, hogy csak téged akarlak. – felemelem fejét. Bűnbánó szemekkel néz rám.
- Ma találkoztam én is pár ismerősömmel. Le akartak beszélni rólad. - ?? – Azt mondták rossz hatással vagy rám, és „megrontasz”. De nem hallgattam rájuk, mivel ők nem töltik minden percét veled.  Azt javasolták, hogy szakítsak veled. Azt  mondták, hogy elvakított a szerelem. 
- És te ezt akarod…?

- Nem, dehogy. Nem érdekelnek a kételkedők. Nem számítanak. Túl rövid az élet, hogy elveszítselek, és nélküled kelljen élnem. És ez a szerelem elég erős. Csak szerettem volna, ha tudod amit mondtak. És soha nem foglak elhagyni. Megígértem, és be is tartom, és újra és újra megígérem. – csak el ne felejtsd. 
- Nézz a tények mögé. Talán tényleg megrontottalak. Lehet nem figyelsz eléggé a „munkádra”. 
- Ha kell lemondok mindenről. Csak rólad nem. – kezét végighúzza arcomon, forró nyomot hagynak maguk után. – Nem érted? Ellopod a lélegzetem állandóan. Az ajkaidtól függök. És én vagyok a legnagyobb rajongója az életünknek. Csak mondd, hogy egymáshoz tartozunk. – felkapott, de végig a szemembe nézett. Ragyogtak a szemei. Ledobott az ágyra, s fölém kerekedett.