-Ne menj el. – szipogott Lucie. – Szeretlek. – suttogta. Belenéztem kisít, csillogó szemeibe. Fáj, hogy itt kell hagynom.

- Nemsokára visszajövök. – nyomta egy puszit  homlokára, és szorosan magamhoz húztam. Elengedtem. Nehéz. Rettentően  nehéz. 
- Kicsim… - anya jött be az ajtón. Jussal fél fordult. Mind a kettőnket szorosan magához húzott. – Vigyázzatok magatokra.   –suttogta halkan. 
- Kivittem a bőröndöket. – szaladt be Pattie. – Gyertek gyerekek. – sürgetett Pattie. 
- Szeretlek. Anya. – szememből elkezdtek folyni a könnyek, és nem tudtam megállj-t parancsolni. – Megyünk. –elengedtem anya kezét. – Majd hívlak. – és ezzel kisétáltam. Úgy érzem ez a legnehezebb pillanat az életemben. Egyedül hagyni őket… Hirtelen Justin átvetette karját a vállamon s így mentünk ki az autóhoz. Egy gyönyörű, sötétített ablaküveges, szürke, Audi A4 állt meg a házunk előtt. Tátott szájjal meredtem a járgányra.

- Ez.. – nem tudtam megszólalni. Egyszerűen elakadt a lélegezetem. -
- Én vezetek! – mondta Justin, s csillogó szemekkel az autót figyelte. Minden egyes négyzetcentiméterét szemügyre vette.
- Te… nem félsz ezt vezetni? – nézek rá furcsán.
- Nem lehetsz bátor, ha nem félsz. –kacsintott rám, s az autó felé húzott. Beültem az anyósülésre.  Justin a vezetőülésen ült. Pattie és Usher hátul ült.
- Mehetünk? – vigyorgott Jus. 
- Igeeen! – visítozott Pattie, mire én felnevettem. A gázra lépett, s egy kicsit jártatta a motort. Élvezkedik az új kocsin.

Körülbelül 4 óra volt, mire elértük azt a repteret ami Európába visz. Felszálltunk a repülőre, és azon gondolkodtam meddig kell itt majd üldögélnünk…
- Körülbelül 22 óra, és ott leszünk Franciaországban. – simogatta meg Jus a hátamat. Leültünk a helyünkre, és előkerestem az MP4-emet. 
- Mit hallgatsz? – érdeklődött Justin  kedvesen mosolyogva.
- Te amo. – mosolygok rá zavartalanul.
- Tudod… van amit már régen nem kaptam tőled. – néz rám ragyogó szemekkel.
- Hmm. – közel hajolok hozzá. Egyre jobban érzem szuszogását, s bőre kellemes illatát. Úgy érzem végre le kell smárolnom, de úgy szeretem húzni az agyát. Gyorsan elkaptam a fejemet.
- Naa. - nézett rám szomorúan. Elég meggyőzően hatott rám.  De még mindig ellenkeztem.

- Hm. Érdemeld ki. - nézek rá kacéran.
- Tudod lenne egy-két ötletem. Ha annyit mondok, hogy repüéős WC+szürke kis "zacskó"..Hm? - suttogja halkan, és néz rám kacéran azokkal a magávalragadó, csodaszép, mélybarna szemeivel. Úgy érzem, hogy levesztettem magam felett az önuralmat, és nem tudok megálljt parancsolni. Alig bírom kimondani, hogy "nem". Próbálok ellenkezni vele, de nem tudok neki ellenállni. Próbáltam nemet mondani, de az agyamban lepergett az a kép, ha igent mondok neki. Szívem őrülten vert, pulzusszámom az egekbe szökött. Már éppen álltam volna fel, mikor mégiscsak visszaültem. 

- Justin.... - forgatom a szememet. Kiskutyaszemeket mereszt rám. - Ne csináld már. -nevetek.
- Nyuszi. - mosolyog rám. - Neem. Kiscica. Az én kiscicám. - néz rám csillogó szemekkel.
- Kisördög. - nézek rá csábosan.
- Na, miújság van szerelmesek? - jön oda Pattie hozzánk.
- Dúl a love. - kacsint Justinra Usher. Kezdem kínosan érezni magamat... Usher leül a Justin melletti helyre. Pattie végül elmegy a mosdóba.
- Szóval. Most, hogy így kettesben maradtunk. Vagyis így... hatszemközt. Mindent mondjatok el. Mármint, hogy mi is történt veletek? Úgyértem, volt már valami komolyabb is? - Justinnal rémültem összenézünk, nem tudjuk mit válaszoljunk. Ebből semmi jó nem sülhet ki.