-Kérlek, bírd ki… - hangosan vette a levegőt. Hajam a szemembe lógott, de nem volt erőm kisöpörni onnan.

- Ha már itt halunk meg… mondjunk el mindent egymásnak. – felnéztem rá. Haja a homlokához tapadt. Nagyon melegünk van, és a levegő is fogytán van.
- Ha már meghalunk, együtt haljunk meg… - hallatottam a hangján, hogy nem gondolja komolyan, és a szemében a reménység látszott.
- Első barátnőd? – szegeztem neki a kérdést.
- Grace. – hangzott tőle az egyhangú válasz. – Első barátod?
- Nathan… - felnéztem rá. Felhúzott szemöldökkel engem nézett.
- Szóval.. én a második vagyok?
- Pontosan. – mosolyogtam rá.
- És kit szeretsz jobban? – nagy, csodálkozó szemekkel ránéztem. Nem értem miért kérdezett ilyet…
- Justint. – kacsintottam rá. Felém hajolt, és ajkát az enyémre nyomta. Úgy éreztem, hogy ez az utolsó csókunk, az utolsó ölelés, az utolsó érintés. Minden gondom elszállt, és most csak mi számítottunk. Szívem egyre hevesebben vert, testemet egyre többször járta át a libabőr. 
- Olyan vagy… mint egy havazó nyár. – mondta lágy hangon s a szemembe nézett. Értetlenül néztem rá. – Tudod… akármikor hozzámérsz, kiráz a hideg… - nem válaszoltam semmit rá. A nyakát kezdtem csókolgatni. Mosolyogva lehajolt hozzám, s újra csókban forrtunk össze. Hirtelen elbizonytalanodtam.
- De várj… hol van. A… tudod MI. A … nah érted mire gondolok. Hova tetted? – éreztem, hogy fülig pirulok, de most már nem volt visszaút. Végülis csak tudnom kéne, hogy hova tette.
- A sapkámban. – mutatott a lift sarkában heverő lila fullcapra.
- Szerintem azt sem veszed fel többet. – kuncogtam. Nem válaszolt, csak felsóhajtott. Rám mosolygott és szorosan magához ölelt.

*csiing* Kinyílt a lift ajtaja. Szívem ki-ki hagyott néhány dobogást, de nem is bántam. Hatalmas kő esett le a szívemről. Még egyszer Biebsbe karoltam, és felálltam. Gyorsan odarohantam sapkájához, és magamhoz szorítottam.

- Azt hittem, soha nem sikerül megcsinálnom ezt a liftet! – mondta hangosan a szerelő. Leizzadt testemet a hideg fuvallat csapta meg. Isteni érzés volt. Már-már azt hittem, hogy soha nem szabadulunk ki.
- Köszönjük. – mondta Justin a szerelőnek. Odafutott mellém, és elvette tőlem a sapkáját. – A kedvenc fullcapom volt… - nézett szánakozóan a sapkájára.
- Nem én mondtam, hogy rakd bele. – nevettem fel. Megfogtam Justin kezét. Testemet elöntötte a melegség.
- Majd anya kimossa. 
- Ha már anyukádnál tartunk… szerintem együtt menjünk át hozzátok.
- Úgy érted…? – hangja remegett, és látszott rajta, hogy nagyon ideges lett.
- Úgy. – húztam a számat. – De nem lesz semmi gond. Megígérem. – bíztatóan rá mosolyogtam.  Hallottam pár halk lépteket mögöttünk. Gondoltam, hogy megint a paparazzik.
- Örökké velem leszel? – megállt, és nagy szemekkel nézett rám. Nem értettem…

- Justin, hogy jön ez ide? – nevettem fel.
- Örökké velem leszel? – tette fel újra a kérdést.
- Szerinted? – rá mosolyogtam, és közel hajoltam hozzá. Éppen meg akart csókolni de elrántottam a fejemet. – Ne feltűnősködj. – nevettem felé. – És megígérem… Várj. – ránéztem az úttestre, de nem jött sehol autó. Kiszaladtam az út kellős közepére. Justin csak ott állt, és értetlenül nézett rám. Kiabálni kezdtem. – ITT MEGÍGÉREM JUSTIN BIEBER, * dddddddddddddd* - egy tűzpiros autó dudált rám. - Nyugodj már meg, hát elengedlek, nem látod! – mondtam a kocsiban ülő férfinak és arrébb álltam. Mikor elment az autó ismét visszaálltam az úttest közepére. Ránéztem Justinra, és már a fejét fogta a röhögéstől. – SZÓVAL OTT TARTOTTAM, HOGY ÖRÖKKÉ VELED LESZEK! – felnevettem. Két kezemmel fényképezőgépet formáltam, és a képzeletbeli fényképezőgépemmel lefényképeztem Just-ot, majd rá kacsintottam. Felemeltem a kezemet, és megráztam a rajta lévő karkötőt. Csilingelő hangja sok emléket ébresztett fel bennem.
- Gyere ide te őrült! – kiabálta hangosan. Kitárta két karját. Egyik kezében a sapka volt. Oldalra döntöttem a fejemet, és szélesen mosolyogtam rá. Odarohantam hozzá.  Becsuktam a szememet, és mélyen beszívtam pólója illatát. Felvett és kétszer megpörgetett. Nem érdekelt hány paparazzis vette videóra az én őrültségemet. 
- Hiszel most már bennem? 
- Eddig is hittem. – megfogtam kezét, és összekulcsoltam ujjainkat.

Justin benyitott a házukba. Pattie már várt minket.
- Sziasztook! – ugrott a nyakunkba. – Nagyon féltettelek titeket. – megpuszilt Justint, majd engem is.- De most beszélnünk kéne. – Pattie leült a fehér kanapéra. Nem mertem mellé ülni. Nem tudom miért… Így inkább a mellette lévő kanapéra ültem le. Justin is mellém ült.
- Showtime, baby. – suttogta szomorkásan, de alig hallhatóan, hogy csak én halljam. Búbánatosan felsóhajtottam, majd Pattiera figyeltem. Nem mertem szemébe nézni.
- Justin… mi volt Cleo-val? – gondterhelt volt a hangja.
- Semmi nem volt. Csak azért jött, hogy megint együtt legyünk. 
- Biztos? – Pattie szemében felcsillant a remény.
- Anya, bízhatsz bennem. – mosolygott Justin hihetetlenül aranyosan az anyukájára.
- És... Mirandával? – már nem volt annyira kedvtelen a hangja.
- Hát… szóval. – Justin arca rákvörös lett. Anyukája egyből vette az adást.
- Tehát?

- A Bahamákon, szóval. Na. Ott. – dadogott. Még mindig nem mertem a szemébe nézni. Nem akartam látni az arcát. Nem akartam azt látni, hogy csalódott Justban, vagy bennem.
- Biztos vagy benne, hogy ő az igazi? – mély levegőt vettem, és reménykedtem a válaszban.
- Fontosabb mint a levegő. – szívesen hevesen kalapálni kezdett, bőrömet újra és újra átjárta a melegség.
- Miranda… - felkaptam a fejemet. Barna haja kissé kócos volt. – Te is így gondolod? – kérdezte halkan.
- Teljes mértékben. – válaszoltam enyhén rekedt hangon. Pattie elmosolyodott.
- Végeztünk? – Just megfogta a kezemet, felállt, és engem is húzott volna maga után, de én ülve maradtam, és visszahúztam magam mellé.
- Nem.. Szóval csak annyit, hogy örülök, hogy együtt vagytok. De most én megyek is Jeremyhez. – felállt, és kiment az ajtón.
- Túléltük… - sóhajtott fel Jus. Elindultunk az emelet felé. Benyitott a szobájába, és leültünk az ágyára. Rám vetette magát s vadul csókolgatni kezdett. A pólóm alá nyúlt, és kezei felfedező útra indultak. Szívem egyre hevesebben vert. Izzott köztünk a levegő.