- Ju… - a torkomban akkora gombóc vert sátrat, hogy nem bírtam szabadulni tőle. Nem bírtam több szót kinyögni. Odalépett elém. Egy fekete póló volt rajta, kék fullcap sapka, kockás térdnadrág, meg egy Nike fekete cipő. Hm.. hova lett a Supra..?
- Miranda, és sajnálom. – letérdelt elém, és a szemembe nézett. Gyönyörűen ragyogtak. Mintha csak az első csókjára készülne. Kirázott a hideg, kezemen libabőr futott át.
- Én sajnálom. Kimehettem volna, de ismét csak gondot okoztam. – kerültem a szemkontaktust. Nagyon ideges voltam. Nem tudtam mi következik. Kínos csend következett. A másodpercek teltek, de nekem a napok múlásával volt egyenlő. Hihetetlenül lassan telt az idő.
- Szeretlek. Imádlak – szeretlek… szeretlek… szeretlek… szeretlek… szeretlek… mondogattam magamban. Szememben megjelentek a könnyek. Ajkam remegni kezdett.
- Én is. – borultam a nyakába. Felálltunk. Megfogta a kezemet, és a parkett közepére húzott. Próbáltam ellenkezni, de nem sok sikerrel.
- Táncolunk? – féloldalasan rám mosolygott. Nem tudtam ellenállni az ajánlatának. Bólintottam. Kinyújtotta a kezét s én megfogtam. Szívem ki-ki hagyott néhány dobogást. Fel sem fogtam, hogy mi történik körülöttem. Justin újra visszajött hozzám. A kezét fogom. Soha nem fogom elengedni… Kezem remegni kezdett. Ezt biztosan ő is észrevette.
- Nyugi… - mondta nyugtató hangjával. Belenézett a szemembe. Olyan volt mint egy erős ütés. Hirtelen elszállt minden gondom. Csak magunkkal törődtem. Senki nem érdekelt. Megszűnt a külvilág. 
Megfogta a derekamat, és erősen magához szorított. Átfonta karjait a derekamon. Hirtelen leállt a zene, és minden fény kialudt.
- Ez egy meglepetés. – ránéztem a karomra. Még mindig ott volt a tőle kapott karlánc. Justin nyakában is ott lógott a nyakláncom. Becsuktam a szememet. Fel kell hogy ébredj! Ez csak egy álom! Hey, ennyire nem kegyes hozzád az élet. – mondogattam magamban.
- Mit akarsz Justin? – kérdeztem tőle félve. Még mindig iszonyatosan sötét volt. Nem láttam semmit. De éreztem Justin közelségét, és ez mindennél többet jelentett. Semmi nem adhatja vissza ezt az érzést. Soha.
Hirtelen minden lámpa ránk irányult. Láttam, ahogyan a tömeg körbe áll minket. Mindenki minket nézett. Minden szempár. A hangszórókból felcsendült egy ismerős dal.

-„El kell jutnom, oda ahol vagy
   Lehet, hogy nem vagy olyan messze
   Te vagy a hang a fejemben
   Te vagy az ok, amiért éneklek.
   Te vagy a hiányzó darab, amire szükségem van.”– énekeltem halkan. Karjaimat a vállánál fontam át, és táncoltunk. Olyan régen táncoltunk már. Mélyen belenéztem aranybarna szemeibe. Szívem őrült kalapálásba kezdett. Közel hajolt a fülemhez. 
- Hiányoztál. Hihetetlenül nehéz volt ez az időszak. Olyan mintha évek óta nem találkoztunk volna. – suttogta halkan s lassan. Közben fogai súroltál fülcimpámat. Kirázott a hideg, s egyszerre járt át a melegség. Nem akarta (és én sem) hogy ezt más meghallja. Nekünk is van magánéletünk. És ez pont ránk tartozik. 
- Hihetetlenül dögös ez a ruha. Nem akarsz máskor nálam is így flangálni? Vagy ruha nélkül is lehet nyugodtan…- mondta széles mosollyal. De ebbe a mondatba még ő is belepirult. Rá mosolyogtam, majd elnevettem magamat.
- Ezt még otthon megbeszéljük. – kacsintottam rá sejtelmesen. 
- Istennő vagy. – mosolygott rám féloldalasan. A következő pillanatban, láttam, hogy becsukja a szemét, fejét elfordítja, és közel hajolt ajkamhoz. Nem akartam most csókolózni. Egyszerűen nem. Ez pedig most elég ok volt. Fejemet gyorsan homlokának támasztottam. Becsuktam szememet. Még mindig táncoltunk pár lépésben. Éreztem, ahogyan szuszog. Meleg lehelete arcomat simogatták. 
- Bocsáss meg. Bocsáss meg. Bocsáss meg. Bocsáss meg. – suttogtam halkan. – Nem akarlak elveszíteni. Soha. Soha.
- Imádlak. – homlokunk még mindig egymásnak volt támasztva. Nem bírtam már tovább. Muszáj volt éreznem őt. Ajkamat a lehető leggyorsabban az övéire nyomtam. Szememet becsuktam. Nyelvünk összeért. Testemen kellemes bizsergés futott át. Beletúrtam a hajába. Éreztem, hogy elmosolyodik. Én is elmosolyodtam. Ajka forrón égett az enyémen. Nem akartam, hogy bármi, bárki elszakítson minket egymástól. Vágytam rá.
- Menjünk hozzám. – kérlelt halkan. Abba hagyta a táncot, de nem engedett el. Szorosan magához szorított. Fejemet mellkasának támaszottam.
- Most? Biztos vagy benne? – pillantottam fel rá. Mélyen beszívtam pólója illatát. Most erősebben éreztem.
- Teljesen.