- Nem tehetem… - suttogtam magamban. Kihúztam a fiókot, és előkerestem a pillanatragasztót. Megfogtam a képet, és arréb raktam. Könnyes szemmel letett a földre. Megpróbáltam összeragasztani a képet, de annyira remegett a kezem, hogy nem sikerült. Végül bevágtam a ragasztót a szoba másik végébe. A szoba közepén ültem összegombolyodva. Felhúztam a lábamat, majd átkaroltam a kezemmel. Hogy veszíthettem el. Életem értelme volt. Most már nincs kiért, miért élnem. Értetlen az életem. Elfelejteni pedig nem tudom. Szívem begörcsölt, alig kaptam levegőt. Nem tudtam mélyen lélegezni. Szúrt. Azt hittem, ott fogok helyben meghalni. Kisöpörtem szememből a hajamat. Erről Justin jutott eszembe. Felidéztem, ahogyan megrázza a haját. A csókjai. A Bahamák. Minden emlék elárasztotta a fejemet. Ki kell vernem a fejemből. De nem fog menni. Olyan nekem mint a levegő. És ha nincs levegő… A fejem már rettentően fájt. Zúgott. Kezemet a halántékomra tettem, becsuktam szememet. Mégis mit akartam én az élettől? Hogy összejöjjek a világ legnagyobb popsztárjával? Teljesen elszálltam a földtől. A fellegekben jártam. Eddig észre sem vettem. Mekkora szerencsém volt. Van aki mindent megadna Justin-ért. Köztük én is. Főleg most. Szívemet, lelkemet odaadtam volna most érte. Mi van ha már holnap új barátnője lesz? Elfeküdtem a földön. Nem volt erőm visszamászni az ágyra. A padlón húzogattam az ujjamat. Justinon kattogott megint az agyam. Kezem újra remegett.

- Hey, hey. Mi újság? –lépett be Emily mosolyogva. Rettentően meg ijedtem. Felpattantam a földről. Rám nézett, és találkozott tekintetünk. Emily arca komorrá vált, és egyben ijedté.
- Emily! Mit keresel itt? – néztem rá döbbenten.
- Hallottam mi történt, anyud elmesélte. Annyira sajnálom. Áthívott, hogy vidítsalak fel, ha már Justinnal nem találkozhatsz egy ideig.
- Vagy talán soha… - szomorodtam el.
- Ugyan, anyud sohasem tenné ezt veled. Tudod milyenek a szülők. Szeretik ha a gyerekük tanul valamiből. – forgatta Emily a szemét.
- Összevesztem Justinnal. – suttogtam, majd a könnyek megint elárasztották az arcomat.  Ajkaim remegni kezdtek az idegességtől.
- Mi vaan? – Emily odafutott hozzám, és szeretetteljesen megölelt. Elmeséltem neki az egész történetet, s hogy a múltkor miért hagytam ott.
- Sajnálom. De kitaláltam valamit. – odafutott a szekrényemhez, és kivett egy dögös fekete rövid ruhát, és egy bőrdzsekit. Furcsán húztam Emilyre a szememet. Nem értem mit akart.
- Helóóó! Buli van édesem! El kell felejtened azt a szemetet mindörökre! – forgatta Emily a szemét megint.

- Nincs kedvem.  – odalépett elém, és a kezembe nyomta a ruhát, és a fürdőszoba ajtóra mutatott. – Oké, oké. Csak, hogy tudd, azért teszem mert félek tőled. – mosolyogtam rá, bár kicsit komoran.
Negyed óra alatt megcsináltam a hajamat és fel is öltöztem. Hajamat leengedtem. Még kicsit igazítottam a ruhámon s beséltáltam a szobámba.
- Azta..! – meredt rám Emily nagy szemekkel. 
- Akkor mehetünk? – mondtam sóhajtva.
- Gyerünk!

Elsétáltunk a városunk, Winnipeg, legnagyobb szórakozóhelyére. 
Kifizettük a jegyet, és már bent is voltunk. A zene dübörgött a hangfalakból. Milyen régen voltam már bulizni.
Emily egyből a pult felé vette az irányt. Hát hova máshova? Elmosolyodtam magamban, majd követtem. Leültem az egyik székre, és rendeltem egy kólát.  Megint Justin jutott az eszembe. Éreztem a közelségét, olyan mintha itt lett volna mellettem. Éreztem az illatát. Mintha csak magam előtt lett volna. Hallottam, hogy Emily már a második Jägermaister-t nyomja lefele a torkán.. Nem is vettem észre, hogy ennyit ivott.
- Te… *csuklik* figyelj. *csuklik* Nem megyünk *csuklik* táncolni? *csuklik*. – most akkor Emily vagy berugott. Hát ez igazán mesés. Most nekem kell vigyáznom rá egész éjszaka. De én már így is nagyon rosszul vagyok… Justin miatt. 

Hoppá.Megláttam egy nagyon helyes pasit.
- Hey. – érintettem meg lágyan a vállát. – Ő itt Emily. És szeretném, ha lelassítanád a csajt. – kacsintottam rá. A srác egyből fogta az adást, és őrült táncba kezdtek mind a ketten. Én eltávolodtam, és a székek felé vettem az irányt. Örömmel láttam, hogy nem ült ott senki. Így végre magamba fordulhattam.
- Táncolunk? – lépett elém, egy feketehajú srác. Be kell, hogy valljam, helyes volt.
- Bocsi, de… - nem tudtam, hogy mit mondjak neki, hisz nem akartam megbántani.
- A rohadt életbe, hogy itt senkit sem lehet egyéjszakás kalandra hívni. Mekkora gáz város összes csaja. – vágta nekem az összes szavát a srác. Nagyra nyitott szemekkel néztem rá meglepetten, majd a szememet forgattam. Otthagyott engem (szerencsére), és a pulthoz ment. Biztos be akar rúgni. És még mi vagyunk a szánalmasak. Ufh. Lehajtottam a fejemet, és a földdel szemeztem. Valaki megérintette a vállamat.

- Széphölgy, egy tánc?  - annyira ismerős volt a hangja, mintha…
- Nem táncolok. – mondtam,még mindig a földet nézve.
- Csak egy tánc. Semmi több. Annyira jól nézel ki, hogy nem hagyhatlak elveszíteni…. megint.– mondta halkan. Megfordultam és már éppen kezdtem volna leoltani a pasit, de nagyra tágult szemekkel néztem az arcát.  Szívem őrült dobogásba kezdett, kezem iszonyatosan remegett. Óriási gombóc keletkezett a torkomban, már-már levegőt sem kaptam. Levegőt…