44. rész

- Mondom én, hogy csak kínozni tudsz. – nevetett felém.
- Várj, lehet anya el sem enged… még nem beszéltem vele. – mondtam neki szomorúan.
- Jaj ne csináld már.. csak elenged. Ha ennyi ideig távol voltak, és egyedül voltál, és nem esett semmi bajod, akkor vakon bízhat benned. – kacsintott rám Justin. Felnevettem. Láttam, hogy csillog a szeme, majd elmosolyodott. Szorosan magához húzott, és a nyakamat kezdte puszilgatni.

-  Sosem voltam egyedül. Mindig mellettem voltál. – mosolyogtam rá. – Tényleg. Mivel köszönhetném meg neked a sok fáradozást miattam? – kérdeztem félénken.
- Sohasem volt fáradozás miattad bármit is tenni. Mindig melletted leszek. – esküszöm, hogy ott helyben folytam volna szét  szavaitól, de nagy nehezen visszarántottam magam a jelenbe. – Inkább nekem kéne adnom neked valamit.
- Hé, nekem olyat adtál amit soha senki másnak nem tudsz már. – eszembe jutottak a Bahamákon eltöltött idők. Csodaszép emlékek… részben.

- Igaz, de én valami ajándékra gondoltam. – mosolygott rám.
- Ha bármit is megpróbálsz nekem venni, akár egy fehér lapot, esküszöm kitekerem a nyakadat. – mondtam neki „mérgesen”.
- Már késő. – kacsintott rám.
- Ne már Justin… ne tedd ezt velem kérlek. Tudod, hogy nem szeretem.

- Tudom, de el kell viselned.
- Ahj. – forgattam a szemeimet, hogy lássa, tényleg nem szeretem, ha valaki vesz nekem valamit. Visszaültem Justin mellé.
- Mi a baj? – nézett rám szomorúan.
- Mi lenne?
- Hát hogy elmentél tőlem. 
- Mindjárt ott leszünk. Kicsit furcsa lenne, hogy ha anyám így látna minket. És úgy végképp nem engedne el veled.
- Milyen okos barátnőm van nekem. – mosolygott, majd a vállamnál átölelt, és magához szorított. – Amúgy mondtam, hogy ma „titkos” koncertem lesz a városban? 20: 30kor…
- Mi van? Én pedig mindig az utolsó pillanatban tudok róla… MEGINT.

- Nyugi már. Kérlek gyere el velem. Amúgy is… már 20:00 óra van. – belenéztem Justin csillogó szemébe. Kár volt. Úgy éreztem, mintha nem is önmagam lennék… teljesen magáévá tett. Nem tudtam mit csinálni.
- De egyből a baleset után koncertezel? Nem tesz túl jót ... – válaszoltam zavartan. Éreztem, hogy az arcom kezd elpirulni, így gyorsan elkaptam a fejem. Talán kicsit túl gyorsan.
-  Aggódsz értem? Aranyos vagy! – mondta, majd még jobban magához szorított. Az egész testemet átjárta a libabőr. Nem válaszoltam, hiszen úgyis tudta a választ. Feladnék érte mindent.
Az autó lassan fékezett a házunk előtt. 
- Akkor eljössz velem? – kérdezte mosolyogva, közben kivillantotta hófehér fogsorát. Most mit csináljak? Nem bírok ki nélküle túl sok időt.

- Rendben, de cserlébe kérek egy puszit. – mondtam kacéran.
- Akkor mentek Justinékhoz? – hajolt be anya a letekert ablakon. Bólintottam, majd láttam, hogy anya és Emily bemennek a házunkba. Jus szólt a sofőrnek, hogy hova menjen. Öt perc múlva már ott is voltunk.
- Megvárna minket? Rögtön jövünk. – szólt Jus a vezetőülésen ülő férfinak, aki bólintott. Megfogta a kezemet, majd elindultunk a bejárati ajtó felé.
- Azért sajnálod az autódat? – kérdeztem szomorúan Justint.
- Persze. A 16. születésnapomra kaptam. Sokat jelentett. És jön egy szemét alak, aki ha figyelt volna, nem jártunk volna így. – előkereste a kulcsot, majd kinyitotta az ajtót. 
- Mindjárt jövök. – mondta kedvesen, és egy puszit nyomott a számra.

- Azt hittem, hogy már sohasem kapom meg. – kacsintottam rá. 
- Többet is kaphatsz. – kiáltott az emeltről. Leültem a kanapéra, majd 5 perc múlva már hallottam is, hogy Justin lépked lefele a lépcsőn. Egy piros pólót, barna nadrágot, és egy piros Supra Skytop cipő volt rajta. Nagy szemekkel meredtem rá, hogy: „wow, ilyen pasit nem lehet a piacon kapni, ő az én pasim”. Láttam, hogy a kezében hoz valamit.

- Tessék. – dobta nekem oda azt az égszínkék ruhát. Elkerekedett szemekkel kérdeztem.
- Még megvan? 
- Még szép. Gyorsan öltözz át, aztán megyünk. – odaszaladtam hozzá, és megpusziltam az orrát. Felnevetett. Amikor hallom nevetni a szívem gyorsan elkezd kalapálni. Nem tudom miért csinálja ezt velem Justin. Teljesen az ujja köré csavart. Beszaladtam a lenti fürdőszobába, és gyorsan átvettem. A véres ruhámat otthagytam a szennyes tartó tetején.
- Aztaa. Nem vagy semmi. – nézett rám a nagy, gesztenye barna szemeivel.
- Te se. – kacsintottam rá.
- Mehetünk? – bólintottam, majd elindultunk, és beszálltunk az autó. A helyi fürdőbe érkeztünk. Rengetegen voltak, és rettentően hangosak voltak. Már késésben voltunk, így Jus megfogta a kezemet, és gyorsan szaladtunk a színpadhoz. Az színfalak mögött megálltam, és onnan néztem. 

Ő felszaladt a színpadra, majd üdvözölte a rajongóit, és elkezdte énekelni a „Common Denominator”t, {magyarul: Közös nevező-alex}.

Láttam, hogy közeleg felém, és a kezét nyújtja. Megfogtam, és maga mellé húzott, és tovább énekelte a dalt.
- Miranda, ez az én világom. –közben a vállamat ölelte és a közönség felé mutatott. Nem bírtam tovább, a szememből patakként kezdett folyni a könny, majd folytatta tovább. – Lányok, fiúk, ő Miranda Shay. – mutatott rám. A közönségre néztem, láttam pár gyűlölködő, és könnyes szemet.
- Szeretlek. – suttogta a fülembe.